Kossuth rádió: Felfedező az egészségről: A mozgás maga az élet
Kanyó IldikóA mozgás maga az élet, és valóban, több kutatás is azt bizonyítja, hogy a rendszeresen sportoló embereknek a legjobbak az életkilátásaik. Utánuk következnek az élsportolók, és rossz hír, hogy a sort a kényelmesek, az ülőmunkát végző, autóval közlekedő társaink zárják.
Ám minden előny mellett némi kockázattal is jár a testmozgás, főleg az élsport. Előfordulhatnak akut sérülések, törések, zúzódások, izom- vagy ínszalagszakadások, de a krónikus problémák, mint pl. az ízületi kopás és egyéb túlhasználati sérülések is gyakoriak. No és persze a teljesítményfokozó szerek sem mindig veszélytelenek.
Megszólalók:
Kanyó Ildikó gyógytornász-fizioterapeuta
dr. Moravcsik Bence ortopéd traumatológus szakorvos, Budapesti Mozgásszervi Magánklinika alapító-orvosigazgatója
dr. Tiszeker Ágnes a Magyar Sportorvos Társ. vezetőségi tagja Magyar Antidopping Csoport vezetője
A teljes adást itt hallgathatja meg.
Szakmai továbbképzéseink résztvevői részére honlapunk privát felületén felhasználói profilban tesszük közzé a tanfolyammal kapcsolatos jegyzetanyagok és az igazolásokat is. Ebben a tájékoztatóban ennek részleteit mutatjuk be.
Továbbképzés előtti napokban elkészítjük a tanulói profilját, majd erről az elkészített felhasználói fiókról, annak aktiválásáról küldünk egy értesítést a regisztrációkor megadott elérhetőségre. Ebben a profilban a tanfolyam napján elérhetővé válik a választott továbbképzés jegyzetanyaga, valamint a PhysioVit hallgatói kártya is. A továbbképzés sikeres elvégzésével pedig itt lesz elérhető a zárással kapcsolatos igazolás is.
A tanfolyam kezdetekor változik a felhasználói felület tartalma, mert fiókjához olyan témákat, menüpontokat, linkeket, jegyzetanyagot, videókat kapcsolunk, amely a választott témában az elméleti tudásanyag megszerzését teszi lehetővé. Ennek a hozzáférése a tanfolyam napjain biztosított, egészen a gyakorlati nap végéig. Utána kissé változik a felhasználói felület jogosultsága, a vizsgához szükséges anyagok kerülnek majd feltüntetésre és válnak elérhetővé.
Fontos! A felhasználói profilban lesznek feltüntetve a tanfolyam zárásával kapcsolatos tájékoztatók, ezért kérjük a sikeres vizsgát követően is lépjen vissza gyakrabban a felhasználói profiljába az adatok, információk áttekintése, sz. e. letöltése érdekében.
Szakmai továbbképzéseink résztvevői részére honlapunk privát felületén felhasználói profilt készítünk. Ebben a tájékoztatóban ennek részleteit mutatjuk be.
Továbbképzés előtti napokban elkészítjük a tanulói profilját, majd erről az elkészített felhasználói fiókról, annak aktiválásáról küldünk egy értesítést a regisztrációkor megadott elérhetőségre.
Azonban ekkor még a profilja semmiben sem különbözik más felhasználók profiljától, hiszen ha ekkor belép felhasználó nevével és jelszavával, még nem látja a tanfolyam elméleti anyagát. A tanulói felület az ahhoz kapcsolt tanfolyami témákkal a választott képzés napján válik elérhetővé a visszaigazolásban közölteknek megfelelően 9:00 órától.
A tanfolyam kezdetekor változik a felhasználói felület tartalma, mert fiókjához olyan témákat, menüpontokat, linkeket, jegyzetanyagot, videókat kapcsolunk, amely a választott témában az elméleti tudásanyag megszerzését teszi lehetővé. Ennek a hozzáférése a tanfolyam napjain biztosított, egészen agyakorlati nap végéig. Utána kissé változik a felhasználói felület jogosultsága, a vizsgához szükséges anyagok kerülnek majd feltüntetésre és válnak elérhetővé.
Fontos! A felhazsnálói profilban lesznek felüntetve a tanfolyam zárásával kapcsolatos tájékoztatók, ezért kérjük a sikeres vizsgát követően is lépjen vissza gyakrabban a felhasználói profiljába az adatok, információk áttekintése, sz.e. letöltése érdekében.
2024. áprilisban megalakult a PhysioVit Kft. és ettől az időponttól kezdődően beszélhetünk arról, hogy a PhysioVit Kft. áműködése megindult.
![]()
![]()
![]()
A PhysioVit Nemzetközi Oktatási- és Terápiaközpont Kft. vezetősége úgy döntött, hogy beszünteti a cég nevét és ennek megfelelően a fővárosi törvényszéknél a név törlését kezdeményezte 203. szeptember 14-én. A cég neve 2023. szeptember 21-én megváltozott, ezzel párhuzamosan a "PhysioVit" név a cég nevéből ezzel kivonásra került.
![]()
![]()
![]()
A lágyrész manuálterápiában a panaszok jelentés részében szinte mindig tapasztaljuk, hogy a negatív mozgásszervi tünetek kiváltó okozója 80%-ban a lágyrészekben keresendő. Ezek az un. miofasciális fájdalmak. Ezért kulcsfontosságúnak tartjuk egy szakember számára azt a kompetenciát, hogy viszonylag rövid idő alatt hatékony analizálást hajtson végre, célirányos technikákkal hatékony mozgásszervi felmérés végrehajtása után kapott eredményeket tudja értékelni, sz.e. a megfelelő kompetenciával rendelkező szakemberhez irányítani a pácienst, illetve adott esetben már meglévő orvsi diagnózis esetén hatékonyan el tudja végezni a panaszok valódi kiváltó okának megszüntetését és ezáltal egyénre szabottan célirányosan tudja alkalmazniaz adott páciens számára szabott manuálterápiás technikát.
Minden mozgásszervi panasz, probléma és a hozzá tartozó tüneti kép hátterépen egy széles alapú miofasciális modell áll, amikor a patológiás elváltozás egy széles spektrumú tüneti képet produkál. Ennek nehézsége, hogy a miofasciális tüneti kép (továbbiakban modell) alapjaiban azonos szemléletű ugyan, de széles körűen befolyásolja ezt pl. a páciens terhelhetősége, egyéni mozgásmintái, társbetegségei, a már alkalmazott terápiák szövetekben hagyott nyomai stb.
Ezért a Miofasciális Fájdalom Menedszment egyik alapvető kulcsa a hatékony állapotfelmérést, majd a funkcionális megközelítésben alkalmazott technikák és a fájdalomkép alapján kiválasztott kezelési sorok hatékony alkalmazása a gyógyításban.
Ez az első modul a nyak-vállöv, váll problémakörével, panaszaival foglalkozik.
Időtartam: 3 nap, amely személyes megjelenést igénylő elméleti és gyakorlati oktatás
Időpontok: 2025. Pontos dátum hamarosan.
Képzésre jelentkezők lehetnek: orvosok, gyógytornászok, gyógymasszőrökszakemberek
Addig is nézzétek meg bemutatkozó videót, melyben Kovács Edith kolléganőnk röviden bemutatja a programot.
Ön a PhysioVit virtuális rendelőjének tájékoztató oldalán van.
Személyes konzultáció és állapotfelmérés után a kezeléseket a virtuális rendelőben egészítjük ki abban az esetben, amikor egyénre szabott rehabilitációs tréninget kell végrehajtania a gyógyulás érdekében. A virtuális rendelőt okostelefonjára töltjük, az alkalmazás biztosítja a kényelmét és egyben precíz, pontos kivitelezést tesz lehetővé az okostelefonra tölthető alkalmazás segítségével.

Modern rehabilitációs lehetőséget biztosítunk ezzel a virtuális rendelővel, hiszen az okostelefonjával hamar be tud kapcsolódni a gyógyítás virtuális világába.
Telefonjára letölthető virtuális adatlapot alakítunk ki Önnek, melybe belépni az okostelefonra letöltött alkalmazás segítségével tud majd. Itt egyénre szabott rehabilitációs programot állítunk össze és küldjük ki, amely napi lebontásban mutatja be a gyakorlatok kivitelezését a napszak, az ismétlésszám, a szünetidő, a szériaszám, a pihenőidő, a regenerációs teendők precíz, pontos leírásával, videós prezentálásával.
Ezeket a programokat gyógytornász-fizioterapeuta szakemberek állítják össze, veszik videóra és kizárólag az Ön egyéni panaszai, problémái, annak specifikus és célirányos megoldására vonatkozó instrukciók alapján töltik fel adatlapjára, hogy aztán ezeket otthonában a rehabilitációs tervek alapján el tudja végezni. Mindez csak és kizárólag azt követően készítjük el, miután Önt személyes konzultáció során megvizsgáltuk.
A virtuális rendelőben prezentált rehabilitációs és tréningprogramok kivitelezéshez elegendő megnyitni az okostelefon alkalmazását és minden pontosan ott lesz Ön előtt. Kivitelezés közben nagy segítség a pontos irányítás, amelyet az okostelefon alkalmazás elvégez. Emögött természetesen ott vagyunk mi gyógytornász-fizioterapeuták, akik a távolból ellenőrzik a kivitelezést, illetve pontos visszajelzések analizálását végzik. Emellett Önnek is lehetősége van a gyakorlatok elvégzése után visszacsatolást küldeni.

Manuálterápia - Sokszor halljuk ezt a szót. De mit jelent valójában?
Kanyó Ildikó, gyógytornászAz ízületi manuálterápia kopások, ízületi fájdalmak, mozgásbeszűkülések esetén ajánlott. Szükség van rá akkor, amikor az ízületet alkotó csontok (ízületi fej és ízületi vápa) egymáshoz viszonyított elmozdulásának lehetőségei valamilyen okból adódóan beszűkültek. Ekkor az ízületi mozgások lehetősége szűkül be, un. ízületi blokk keletkezik.
Sok esetben tapasztaljuk, hogy szükség van e terápia esetében egy átfogó tájékoztatóra pácienseink részére, annak érdekében, hogy a terápiás beavatkozás szükségességét, okát és hatásait jobban megismerjék. Ezért ebben a cikkünkben összefoglaljuk, hogy melyek a manuálterápia vonatkozásában fontos szempontok és tények.
5 SZABÁLY A MANUÁLTERÁPIÁRÓL:
I. "MI A MANUÁLTERÁPIA?" A manuálterápia (röviden: MT) egy olyan fizioterápiás (gyógytornász, vagy orvos által végzett) kezelési forma, amely kiemelten alkalmas a mozgáskorlátozottság és az ebből eredő fájdalmak kezelésére. A gyógytornász/orvos -manuálterápiában jártas szakember - olyan szabad szemmel kevésbé látható húzásokat, kompressziókat, csúsztatásokat és gördítéseket végez, amely megerősíti az ízületi működést viselkedését. Mindezt az ízületi felszínek speciális mozgatásával. Ez a kezelési módszer nagyon gyengéd és csak nagyon ritka esetekben fájdalmas. Ezt a kezelést minden esetben megelőzi egy speciális manuálterápiás vizsgálat, un. manuálterápiás teszteken alapuló elemzés. Ennek eredménye alapján került sor majd a kezelési technikák megválasztására és a kezelési területek kiválasztására. A manuálterápia tehát hatékony lehetőség a mozgásszervi rendszer funkcionális rendellenességeinek gyógyításában.
II. "FÁJHAT E A MANUÁLTERÁPIA?" Amikor manuálterápiára van szükség, akkor az ízületben (pl. a szalagokban, ízületi tokban) mozgásbeszűkülés mellett olyan szöveti feszülések alakultak már ki amelyek stabilan fenntartják az ízület "rossz pozícióját". Ezek a feszülések önmagában manuálterápia nélkül is fájnak. Azonban amikor ezeket a fokozottan feszülő szöveteket a megszokott tónusukból kiemeljük, akkor fokozódik az egyébként is magas feszültség bennük és ez erősebb fájdalmat vált ki bizonyos mozgásoknál. De a terápia speciális fogásai ezt a fokozott szöveti feszülést és ezáltal a fájdalma hatékony technikákkal és relatíve gyors eredményekkel tudják oldani és a fájdalmat viszonylag gyorsan meg tudják szüntetni, hogy aztán az ízületi mozgástartomány, az I. részben említett mozgatások meg tudjanak valósulni.
III. "MILYEN PANASZOK ESETÉN SEGÍT A MANUÁLTERÁPIA?" A manuálterápia egy univerzális fegyver a mozgásrendszer funkcionális rendellenességeinek megoldására. Szinte minden panasz hátterében vannak olyan kompenzációk amelyek a test ízületeiben és azokat körülvevő un. lágyszövetekben (ízületi tok, ízületi szalagok, izmok stb.) olyan tónusváltozásokat okoznak, amelyhez ízületi mozgástartomány csökkenés, ezzel mozgás közben, vagy nyugalmi helyzetben fájdalmak keletkeznek. Így nagyon gyakran van szükség manuálterápiára a végtagok ízületeinél, vagy a gerinc ízületeinél.
A teljes lista felsorolása nélkül csak néhány példa:
- porckorongsérv
- lumbago
- arhrosis
- tartáshibák
- sérülések,
- balesetek,
- operációk utáni kialakuló mozgásbeszűklések esetén.
- Egyéb az ízületek funkcionális rendellenességei esetén.
- stb.
IV. "MANUÁLTERÁPIA ELŐTT ELÉG AZ ORVOSI DIAGNÓZIS?" Amikor manuálterápiára van szükség, akkor a gyógytornásznak (ki a kezelést végzi) nem elegendő az orvosi diagnózis ismerete. Az csupán irányt mutató diagnózis, de nem mutatja meg a beavatkozással kapcsolatos információkat. Ezért a manuálterápia speciális és részletes mozgásvizsgálatát kell minden esetben elvégezni, mielőtt a gyógytornász megkezdi a manuálterápiát.
Mindez azt jelenti, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a vizsgálatkor csupán csak néhány példát említve:
- - a járulékos mozgások és irányok terjedelmére;
- - az ízületi tok és szalagrendszer feszülési mintájára, azok jellegére és erősségére;
- - az idegrendszeri reakciókra és működésre;
- - tesztelés közben érzett panaszok jellegére, idejére, erősségére;
- - a környező, szomszédos testrészek kompenzációs viselkedésére, ennek mértékére;
- - az elváltozással kapcsolatos funkcionális zavarokra és terhelési kompenzációs körökre;
- - az addig alkalmazott kezelésekre és hatásaira, a gyógyszerelésre;
Összegezve, szükség van orvosi diagnózisra, de orvosi diagnózis nem elegendő a célzott manuálterápia megkezdéséhez, kivitelezéséhez. Annál több kell és több információra van szükség. Ezért is előzi meg a manuálterápiás beavatkozást komplex, átfogó a panasszal, annak kiváltó okaival és következményeivel foglalkozó átfogó vizsgálatra. A manuálterápia ilyen formában hatékony lehetőség a mozgásszervi rendszer funkcionális rendellenességeinek gyógyításában.
V. "MANUÁLTERÁPIA AZ A CSONTKOVÁCSOLÁS?" Nem! Semmi esetre sem! Kérjük a kettőt ne keverjék össze. A csontkovácsolásnak egyik óriási veszélye a helytelenül és nem megfelelő körültekintéssel végzett manipuláció a test ízületeiben. Közérthetőbb szóval a "ropogtatás". Ennek számos szövődményeit, káros következményeit tapasztaljuk meg rendszeresen a gyakorlatban, amikor páciensek egy-egy csontkovácsnál végzett "beavatkozás" után keresnek meg minket. Ilyen például a nyaki - pl. felső nyaki gerincszakasz - területen alkalmazott manipuláció, mely túlfeszítheti a gerinc mentén futó artériát, ezzel annak sérülését kockáztatva. Mindez az agy vérellátásának zavarát, súlyos, életveszélyes állapotokat is okozhat.
Csontkovácsolással szemben a manuálterápia ilyen veszélyes beavatkozásokat nem végez. Manuálterápia - melyet orvosok, gyógytornászok végeznek - célja a lágyszövetek egyensúlyának helyreállítása, a mozgástartomány javítása az ízület biomechanikai, anatómiai tulajdonságait, az idegrendszeri reakciókat figyelembe véve óvatos, lágy technikákkal.
Kérdése merült fel a cikk elolvasása után?
Keressen minket bátran! Írjon az oldal jobb alsó sarkában megjelenő chatablakban, vagy hívjon minket munkanapokon 9:00 és 18:00 óra között a +36 1 790 9900-es, vagy a +36 1 766 4587-es telefonszámon. Szívesen segítünk!
Gerincferdülés kezelése – Modern scoliosis terápia Schroth módszer szerint
Kanyó Ildikó, gyógytornászTudta, hogy budapesti és vidéki rendelőnkben elérhető a gerincferdülés napjainkban leghatékonyabb és nemzetközileg elismert terápiája, a Schroth módszer szerinti 3 dimenziós korrekciós terápia?
Ezt a technikát a gyógytornán belül használjuk, ahol a gerinc 3 dimenziós (frontális, szaggitális és horizontális) deformitását korrigáljuk vele. Mindezt alulról a keresztcsonti/medencecsonti területektől fölfelé a fej irányában haladva tesszük, ahol különböző aszimmetrikus korrekciós helyzetekkel korrigálunk a 3 dimenzionális eltérést.
A gerincdeformitást a terápia során minden esetben aktív korrekciókkal végezzük, ahol kiegészítőleg proprioceptív és exteroceptív ingereket veszünk igénybe, valamint a korrekciók segítése érdekében speciális légzéstechnikát is alkalmazunk. A korrekciós tornagyakorlatok sokrétűek, komplexek és erős koncentrációt igényelnek a foglalkozások alkalmával.
Mi a célja a speciális gyógytorna gyakorlatoknak?
Célunk a tornagyakorlatokkal a növekedési zónák felszabadítása a kompresszió alól. Mindezt a "felszabadítást" elongációs helyzetben, deflexiós, derotációs komponenseket alkalmazva végezzük. Kiemelt figyelmet fordítunk az egyensúlyi helyzetekre is, valamint a növekedési zónák tehermentesítésére, a tartási sztereotípiák rendezésére pl. vizuális visszacsatolások, majd interoceptív ingerek és a kortikális kapcsolatok erősítése érdekében. Mindezt a gerincferdüléssel kialakult aszimmetriák csökkentése miatt.
Kiemelt figyelmet fordítunk a légzésre és a légzéskorrekciókra.
Miért fontos a légzés és a légzéskorrekció?
A gerincferdülés mellé társuló mellkasi deformitások miatt a konvex oldali mellkasrész inspirációs helyzetben, a konkáv oldali pedig exspirációs helyzetben rögzült. Ennek az aszimmetriának a feloldását végezzük el a korrekciós légzéssel, mindez nem csupán a mellkas és a tüdő, de a bordák gerinchez kapcsolódása miatt a gerinc funkciójának a javítását is segíti a görbületek korrekciójakor.
Kérdése merült fel a tájékoztató elolvasása után?
Keressen minket bátran! Írjon az oldal jobb alsó sarkában megjelenő chatablakban, vagy hívjon minket munkanapokon 9:00 és 18:00 óra között a +36 1 790 9900-es, vagy a +36 1 766 4587-es telefonszámon. Szívesen segítünk!
PhysioVit® ügyfélszolgálati telefonszámai és elérhetőségei:
Ügyfélszolgálatunk munkanapokon 9:00 és 18:00 óra között áll rendelkezésére. Amennyiben kérdése merül fel oktatásainkkal, rendelői időpontfoglalásokkal vagy kezeléseinkkel kapcsolatban, az alábbi telefonszámokon kereshet bennünket:
- +36 1 790 9900
- +36 70 945 8877
- +36 70 311 1094
WhatsApp üzenet: +36 70 311 1094
Még...
Összegyűjtöttük azokat az előképzettségi feltételeket, amelyek alapján szakmai továbbképzéseink látogatóit várjuk. Témakörökre lebontva találja meg mindezt, tekintve, hoyg a tanfolyamokon résztvevők szakmacsoportjai témaköröktől függően változhatnak.
Simons/Travell féle Trigger- és Tenderpont Terápia (TTT)
Akik a tanfolyamon részt vehetnek: orvosok, gyógytornászok, utolsó éves gyógytornász hallgatók és utolsó éves orvostan hallgatók, gyógymasszőrök.
Orvosok, gyógytornászok, gyógymasszőrök kompetenciái a tanfolyam esetében mindhárom szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási szám megadása a jelentkezési lapon szintén kötelező. Ennek a nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Fascia Release Manuális Terápia (FRT)

Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt jell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Dorn terápia és Breuss masszázs tanfolyam (DTBM) - Speciális gerincterápia
Akik a tanfolyamon részt vehetnek: orvosok, gyógytornászok, utolsó éves gyógytornász hallgatók és utolsó éves orvostan hallgatók, gyógymasszőrök.
Orvosok, gyógytornászok, gyógymasszőrök kompetenciái a tanfolyam esetében mindhárom szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási szám megadása a jelentkezési lapon szintén kötelező. Ennek a nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Lökéshullám terápia tanfolyam
Akik a tanfolyamon részt vehetnek: orvosok, gyógytornászok, utolsó éves gyógytornász hallgatók és utolsó éves orvostan hallgatók, fizi(k)oterápiás asszisztensek, gyógymasszőrök
Orvosok, gyógytornászok, fizikoterápiás asszisztensek, gyógymasszőrök kompetenciái a szakmai tanfolyam esetében mind a négy szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően. Ennek megszegése szankciókat von maga után.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási szám megadása a jelentkezési lapon szintén kötelező. Ennek a nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Craniomandibuláris Diszfunkciók terápiája alapképzés - Temporomandibuláris Terápia
Kik vehetnek részt? Kötelező szakmacsoportok, mint a regisztráció feltétele: gyógytornászok, orvosok (fogászat, szájsebészet, traumatológia, ortopédia, reumatológia, neurológia, szemészet, orr-fül gégészet), III., vagy IV. éves gyógytornász, gyógymasszőrök, hang-és beszédterapeuták, orvostan hallgatók, logopédusok részére.
Orvosok, gyógytornászok, gyógymasszőrök, logopédusok kompetenciái a szakmai tanfolyam esetében mind a négy szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően. Ennek megszegése szankciókat von maga után.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Kérjük, hogy adja majd meg a nyilvántartási számot, amelyet az OKFŐ keresőjében a neve alapján megtalál. A kereső itt letölthető. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász hallgatóként, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Sportrehabilitáció, Rehabilitáiós tréner alapképzés
Képzésre jelentkezők lehetnek: orvosok, gyógytornászok, edzők/személyi edzők sporttudományi előképzettséggel. Utóbbi csak abban az esetben engedélyezett, ha sportklubnál tevékenykedik edzőként. Az előképzettséget és a sportklubnál végzett tevékenység igazolását előzetesen a jelentkezéskor kell beküldeni. Az előképzettség minden esetben ellenőrzésre kerül és csak megfelelő előképzettség megléte esetén kerülnek visszaigazolásra a regisztrációk.
Orvosok, edzők és gyógytornászok kompetenciái a tanfolyam esetében mindhárom szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően. Ennek a szabályozásnak a betartása nem csak a tanfolyam idején, hanem azt követően is kötelező érvényű, be nem tartása szankciókat von maga után.
Vizsga: A 2x5 napos tanfolyami blokkokat követően mindenkinek 2 hónap alatt kell a tréningtervek alapján esetbemutatót készítenie egy tetszőlegesen kiválasztott problémára, az előképzettségi kompetencia határok betartásával. Az esetbemutató elkészítésének részleteit mindenki megkapja személyesen azutolsó tanfolyami napon.
Oklevél/Igazolás: Sikeres vizsgát követően minden résztvevő, aki a feltételeket teljesítette megkapja az igazolást a sikeres teljesítésről.
Csoportlétszám: A továbbképzés maximális létszáma 8 fő.
Nemzetközi képzés: Az alapképzés elvégzését követően a terapeuták számára kb. 8-10 hónap gyakorlási idő szükséges, majd ezt követően bekapcsolódhatnak majd a komplex képzési rendszerbe, amely további 4 egységből áll majd. Ennek tananyagáról, a képzési időkről, a tananyag felosztásáról a továbbképzés idején részletes felvilágosítást kap minden érdeklődő.
Bővebb leírás itt található...
Medical Flossing® - Az innovatív sportrehabilitáció kiemelt módszere
Akik a tanfolyamon részt vehetnek: orvosok, gyógytornászok, utolsó éves gyógytornász hallgatók és utolsó éves orvostan hallgatók
Orvosok, gyógytornászok kompetenciái a tanfolyam esetében mindhárom szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási szám megadása a jelentkezési lapon szintén kötelező. Ennek a nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Bővebb leírás itt található...
Állapotfelmérés funkcionális láncelemzéssel. | Kiváltó okok felismerése és kezelése.
Milyen szakmacsoportok részére indítjuk a szakmai továbbképzést? orvos, gyógytornász, orvostanhallgató, gyógytornász- hallgató.
Orvosok, gyógytornászok kompetenciái a tanfolyam esetében mindkét szakmában mások. Ezért a tanfolyammal kapcsolatosan megkötött Továbbképzési szerződés külön-külön szabályozza a szakmacsoportok kompetenciáit, a megtanult tanfolyami anyag saját kompetenciába beillesztését, valamint azt, hogy melyik szakmacsoport határai hol helyezkednek el a tanfolyami anyag használhatóságát illetően.
Hogyan zajlik a jelentkezés? Jelentkezés elfogadásának feltétele az előképzettség valamelyikének megléte, amelyet a jelentkezéskor igazolni kell. Amennyiben megvan a szükséges előképzettség, akkor ki kell tölteni az online jelentkezési lapot. Sikeres elküldést követően a hozzánk beérkezett adatokat ellenőrizzük, majd amennyiben minden megfelelő, az előképzettség is megvan visszaigazoljuk azt Emailben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Email címről. Ezzel párhuzamosan egy másik Emailben proforma számlát küldünk a befizetési tájékoztatóval. A jelentkezési lapon is beküldhető az előképzettségi igazolás, de ebben az esetben kép formában (.jpg) javasoljuk, kis kiterjesztésben. A nyilvántartási szám megadása a jelentkezési lapon szintén kötelező. Ennek a nyilvántartási számnak az ellenőrzését az Országos Kórházi Főigazgatóságnál az előképzettség igazolásának beküldésével párhuzamosan elvégezzük.
Amennyiben gyógytornász, vagy orvostan hallgatóként venne részt a tanfolyamon, akkor kérjük olyan igazolást csatoljon, amely igazolja a hallgatói jogviszonyt. Ezt minden esetben a Főiskola/Egyetem tanulmányi osztálya állítja ki az Ön részére. Ezt kell csatolni .jpg formátumban, vagy külön Emailben elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. Hallgatóknak nyilvántartási száma az Országos Kórházi Főigazgatóságnál nincs.
Fontos! Csak és kizárólag akkor igazoljuk vissza a tanfolyami jelentkezés elfogadását, ha megvan az előképzettség. Kérjük, hogy a fent megjelölt előképzettség nélkül ne adja le a regisztrációját!
Vázizmok, a fehérjeszintézis, a stressz és a tréning kapcsolata.
Kanyó Ildikó, gyógytornászVázizmok, a fehérjeszintézis, a stressz és a tréning kapcsolata.
Vázizmok, izomatrófia (más néven izomsorvadás), izomfehérje, homeosztázis, endoplazmatikus retikulum, fiziológiás és kóros stressz, fehérjeszintézis, szabályozó mechanizmusok, tréning és tréningtervezés. Mi a közös ezekben? Bemutatjuk a cikkben.
Miért fontos a vázizom?
A vázizom az emberi test legnagyobb "szerve", testsúlyunk kb. 40%-át adja. Létfontosságú, mert számos funkciót biztosít testünkben a mozgást, az ízületek és belső szervek védelmét. Ez az izomtömeg hatalmas fehérjetároló, amelyet éhezés idején, vagy életveszélyes helyzetekben használnak. Ez utóbbi azonban nem mehet hosszú távon, mert izom energiaforrásként való folyamatos használata végül veszélyezteti annak működését.
Az izom egy metabolikusan aktív szövet. Glükózt használja fő energiaforrásként. Fiziológiai és kóros stressz szabályozza. Az izom homeosztázis egy rendkívül fontos tényező.
Testünket a mindennapok során fiziológiás és kóros stressz folyamatok érik és az izom ezekre a tömegének, vagy funkciójának csökkentésével, vagy növelésével válaszol. E szemszögből nézve fiziológiás izomtömeg csökkenésnek nevezhető pl. sporttevékenység befejezése után bekövetkező izomtömeg csökkenés, de talán még ide lehet sorolni azt is, amikor tehermentesítés miatt következik be a terhelés csökkenés és emiatt a tömeg csökkenés. Aztán az aktivitás visszaállításával ezek rendeződnek. Kóros izomtömeg csökkenése valamilyen társbetegségekhez társulva alakul ki és a társbetegségek során megváltozott működési egyensúlyi helyzetek/zavarok kapcsán keletkező és felszaporodott anyagok, anyagcsere termékek, bomlástermékek, visszafordíthatatlanul romló, vagy csak gyógyszerrel szabályozható szervi folyamatok miatt kóros funkcióváltozás is kialakul. Ilyen kóros pl. a beidegzés elvesztése valamilyen idegrendszeri betegség kapcsán, vagy olyan súlyos megbetegedésekben, mint a végstádiumú szívbetegség, daganatos betegség, veseelégtelenség, krónikus obstruktív légúti megbetegedés.
Izomfehérje homeosztázis bonyolult szabályozó rendszerek alapján biztosított
Az izomfehérje homeosztázist (Más néven proteosztázist) a fehérjeszintézis, a minőség ellenőrzés és a lebontás kritikus egyensúlya biztosítja. Az izomsorvadás során a kontraktilis fehérjéket az ubiquitin proteaszóma rendszer (UPR), az autofágia lizoszómális útvonal (ALP) és a proteázok, például a kalpainok és a kaszpázok lebontják.
Mi történik pontosan az izomsorvadás során?
ALP lizoszómális proteolitikus enzimeket alkalmaz a fehérje aggregátumok és membránfehérjék lebontására. Az UPR egy citoszolikus és nukleáris gépezet, amely a citoszolikus és nukleáris fehérjék célzott lebomlását közvetíti. A fehérjeminőség ellenőrzés részeként az UPR felelős a hibás fehérjék lebontásáért, pl. a nem teljes, rosszul hajtogatott, denaturált vagy oxidált fehérjékért, amelyek hajlamosak felhalmozódni és citotoxikus aggregátumokat képezni.
Az UPR számos betegségben szerepet játszik, mint például a rák, a neurológiai rendellenességek. vagy a gyulladás. Hiszen ez kulcsfontosságú pl. a sejtciklus szabályozásához, jelátvitelhez, a sejtfejlődéshez. Az immunrendszeren kívül tehát a vázizom is hozzájárul a gyulladást okozó citokininek termeléséhez és felszabadulásához
Mi az a fehérjeminőség ellenőrzés?
A fehérje lebontáshoz hasonlóan a fehérjeszintézist is szigorúan szabályozzák a miocitákban. Ezek a szabályozási mechanizmusok az endoplazmatikus retikulumban (rövidített nevén ER) fordulnak elő, amelyet az izmokban szarkoplazmatikus retikulumnak is neveznek. Az ER egy tubulusokból, hólyagokból és üregekből álló citoplazmatikus membránhálózat, a sejtmag membránjából a citoplazmába jut.
Az endoplazmatikus retikulum koordinálja a fehérjeszintézist és a kialakult fehérjék minőségének ellenőrzését is. Például az endoplazmatikus retikulum fehérjéket szabályozó képességét megzavarhatja a kalcium homeosztázisának zavara, hipoxia, vírusfertőzés, megnövekedett fehérje mennyiség, vagy megváltozott fehérje glikoziláció.
Stressz hatása a fehérjeszintézisre
Stress hatására az endoplazmatikus retikulumban felszaporodnak a rosszul hajtogatott fehérjék, amely aktiválja ezzel a minőség ellenőrző rendszerek működését (UPR rendszer). Vizsgálatok azt mutatják, hogy ellenállásos, vagy állóképességi edzések endoplazmatikus retikulumban stresszt váltanak ki, amely aktiválhatja a minőség ellenőrzések folyamatát, az UPS rendszereket. A rendszeres közepes intenzitású edzések pedig gyengítik a gének és fehérjék válaszait az endoplazmatikus retikulumban kialakult stresszel kapcsolatosan. Mindez a pozitív alkalmazkodás azonban csak akkor következik be és akkor eredményes, amikor az edzések intenzitásával és térfogatával arányos a pihenőidő is.
E tekintetben is fontos a tréning intenzitása, terjedelme és a szünetideje a rehabilitációban is? De nézzünk egyéb szempontokat is!
Vegyük csak alapul a sportrehabilitációban mindig hangoztatott szöveti sérülés típusától függő tréningtervezést. A tréningcélokat, a tréning szövetekre kifejtett hatását meghatározza az ismétlésszám, a szünetidő, a szériaszám, a tempó. Lehet mindezt lokálisan egy-egy izomcsoportra adekvátan megtervezni, de önmagában ez nem elegendő. Tágabb értelemben több izomcsoportra lokalizáltan, majd mozgáskoordinációs programban, illetve az idegrendszeri szabályozó mechanizmusok szemszögéből vezérelten is ki kell dolgozni a különféle sérülés típusokra jellemző un. piramis elveknek megfelelően a programokat.
Ezeknek az összeállítása, a kivitelezések irányítása, a betegvezetés, a többrétű visszacsatolások alapján újabb és újabb fejlesztési lehetőségek megteremtése stb. pedig már majd a speciálisan képzett gyógytornász, azaz a sport fizioterapeuta feladata: Miért? Mert egyedül ő rendelkezik olyan kompetenciával, amely a sérülés kezdetétől a gyógyulásig képes a helyes rehabilitációt biztosítani páciens számára. Ebbe az útba tudnak majd bekapcsolódni egyéb más szakmák képviselői is a megfelelő fázisokban.
Programok, tréningek, sportfizioterápia elérhető a PhysioVit® sportrehabilitációs rendelőben. Amennyiben baleset, vagy operáció után rehabilitációba kezd, ahol gyógytorna, manuálterápia, sportfizioterápia és trénigng szolgáltatások biztosítják a gyógyulását, akkor keressen fel minket rendelőnkben.
3000 nm-en komplex szolgáltatások csak az Ön egészsége érdekében! Időpont foglalásért hívja ügyfélszolgálatunkat vagy írjon a képernyő jobb alsó sarkában megjelenő chat vonalon! 
Telefonos elérhetőségünk munkanapokon 9:00-18:00 óra között a következő: +36 1 790 9900
Témával kapcsolatos tanulmányok:
- Muscle endoplasmic reticulum stress in exercise Bruno B. Marafon, Ana P. Pinto, Eduardo R. Ropelle, Leandro P. de Moura, Dennys E. Cintra, José R. Pauli, Adelino S. R. da Silva (2022)
- Haberecht-Muller S, Kruger E, Fielitz J. Out of Control: The Role of the Ubiquitin Proteasome System in Skeletal Muscle During Inflammation. Biomolecules (2021)
- Langhans C, Weber-Carstens S, Schmidt F, Hamati J, Kny M, Zhu X, et al.. Inflammation-Induced Acute Phase Response in Skeletal Muscle and Critical Illness Myopathy.
- Hahn A, Kny M, Pablo-Tortola C, Todiras M, Willenbrock M, Schmidt S, et al.. Serum Amyloid A1 Mediates Myotube Atrophy via Toll-Like Receptors. J Cachexia Sarcopenia Muscle (2020)
- Zanders L, Kny M, Hahn A, Schmidt S, Wundersitz S, Todiras M, et al.. Sepsis Induces Interleukin 6, Gp130/JAK2/STAT3, and Muscle Wasting. J Cachexia Sarcopenia Muscle (2022)
- Busch K, Kny M, Huang N, Klassert TE, Stock M, Hahn A, et al.. Inhibition of the NLRP3/IL-1beta Axis Protects Against Sepsis-Induced Cardiomyopathy. J Cachexia Sarcopenia Muscle (2021)
Vállfájdalmak? Nehezen múlnak? Szüksége van hatékony segítségre a gyógyításban?
Napi szinten találkozunk a problémával a rendelőben. Van megoldás!
Funkcionális vizsgálatok és tesztek a hatékony megoldások megalapozásának első lépésében.
Manuálterápia és komplex gyógymódok.
Kiegészítésképpen csupán csak egy érdekesség a vállízületi panaszokhoz kapcsolódóan. Hogyan függ össze a vállpanasz a nyakkal?
A váll és a vállöv szegmentális beidegzése a nyaki régióban.
- Váll körüli csonthártya esetében: a C5-C7 nyaki szegmentumból kap beidegzéséhez ágakat.
- Vállízületi tok esetében: a C(3) 4-C7 nyaki szegmentumból kap beidegzéséhez ágakat.

- A váll körüli izmok pedig a C(1-3) 4-Th1 szegmentumokból kapnak a beidegzéshez ágakat.
Ezen túl a vállöv ízületei közül a lapocka és a kulcscsont közötti un. acromioclavicularis ízület a C(4) 5-C7 szegmentumokból kap beidegzéshez ágakat. A másik ízület, amely a szegycsont és a kulcscsont között található un. sternoclavicularis ízület a C3-C6 szegmentumokból kap beidegzéshez ágakat. Mindezek feltételezik az érintettséget akkor, ha nem múló vállpanaszok kezelésében pl. nyaki manuálterpia elvégzése is szükséges.
Komplex megoldások a hatékony gyógyításban.
Igen. Ez azért is kiemelten fontos, mert a váll-vállövi panaszok rendezéséhez nélkülözhetetlen a gerinc komplex terápiája is.
Kérdése merült fel a tájékoztató elolvasása után?
Keressen minket bátran! Írjon az oldal jobb alsó sarkában megjelenő chatablakban, vagy hívjon minket munkanapokon 9:00 és 18:00 óra között a +36 1 790 9900-es, vagy a +36 1 766 4587-es telefonszámon. Szívesen segítünk!
ON BOARD PODCAST - Miről árulkodnak a gerincfájdalmak?
OnBoard HR podcast vendége volt Kanyó Ildikó a PhysioVit ügyvezető igazgatója.
Legyen szó ülő vagy fizikai munkáról, minden típusú munkavégzés megviselheti a testünket, ha pedig nem foglalkozunk a kialakulóban lévő problémákkal akkor az évek során visszafordíthatatlan károkat szenvedhet el a szervezetünk.
Speciális tornákról, rehabilitációs lehetőségekről, célzott kezelésekről és a mindennapokban használható technikákról beszélgetünk az adásban.