Ha Ön valaha is szembesült makacs vállfájdalommal, furcsa húzó érzéssel a térdénél, vagy épp a sportolás utáni "nem múló" izomfájdalommal, bizonyára hallott már a krónikus gyulladás fogalmáról.

De vajon mit szólna hozzá, ha azt mondanánk: már 80 évvel ezelőtt is volt valaki, aki a gyulladás és fájdalom ördögi körét kutatta? Ő volt James Cyriax, a modern ortopédia és manuálterápia egyik atyja.

Cyriax elmélete szerint bizonyos gyulladások képesek "önfenntartó" módon működni – vagyis nem múlnak el maguktól, és újra meg újra fellobbanhatnak akár egy rosszul végzett mozdulat után. Olyasmi ez, mint amikor valaki minden reggel újrakezdi a diétát, de délután már csokit majszol titokban: a folyamat örökösen visszatér.

De vajon megállja a helyét Cyriax teóriája a mai tudományos világban? Izgalmas kérdés, amit most Önnel együtt járunk körbe – könnyen érthetően, humorral, és hétköznapi példákkal fűszerezve!

Mi is az az "önfenntartó gyulladás"? – Avagy a makacs szomszéd, aki nem megy haza.

Képzelje el, hogy a testében egy apró gyulladásos folyamat olyan, mint a szomszéd, aki átjön egy kávéra, aztán ott ragad estig, majd másnap is visszatér. Ezt nevezi a tudomány "önfenntartó gyulladásnak". Cyriax szerint ezek a folyamatok azért makacsak, mert a szövetek nem tudnak megfelelően regenerálódni, így mintegy ördögi kör alakul ki: kis sérülés → gyulladás → fájdalom → kevesebb mozgás → még rosszabb regeneráció → még több gyulladás.

A modern tudomány ma már részletesen ismeri ezeknek az állapotoknak a molekuláris hátterét. A "low-grade" (alacsony szintű) vagy "steril" (fertőzés nélküli) gyulladás központi szerepet játszik például a krónikus ízületi fájdalmak, tendinopathiák (ínproblémák) vagy myofasciális (izom–kötőszöveti) fájdalmak hátterében. Ezek nem olyan "látványos" gyulladások, mint egy bedagadt boka – de attól még ott vannak, mint a háttérben duruzsoló kazán.

A kulcsszó tehát: krónikus, "láthatatlan" gyulladás. És igen, Cyriax már évtizedekkel ezelőtt felismerte ennek jelentőségét.

Mikrotrauma – avagy "apró kavicsok a cipőben"

Vegyünk egy hétköznapi példát: Ön elhatározza, hogy minden nap fut egy kört a közeli parkban. Az első napokban csak enyhe izomlázat érez, de pár hét után valami nem stimmel: a térd mintha kattogna, a bokájában furcsa húzódás jelentkezik. Nos, ez az apró, ismétlődő túlterhelés az, amit a szakirodalom "mikrotraumának" nevez.

Cyriax elmélete szerint ezek a mikrotraumák – mintha kavicsok kerülnének a cipőjébe – folyamatosan irritálják a szöveteket és idővel egyre komolyabb gyulladásos választ váltanak ki. A szövetek regenerációja elmarad, a gyulladás pedig szinte "táborozik" az adott területen.

A modern kutatások szerint mindez nem csak helyi, hanem egész szervezetet érintő folyamat lehet. Az ismétlődő mikrotrauma kiváltja a szervezet válaszreakcióját, amelyben kulcsszerepet játszanak a citokinek, a kötőszöveti sejtek és persze a fájdalomérző idegek is.

Az ördögi kör: gyulladás, fájdalom, mozgáshiány – újratöltve

Miért olyan nehéz megszakítani ezt az ördögi kört? Mert a fájdalom miatt kevesebbet mozdul, emiatt a szövetek még jobban letapadnak, az izom és az ín "beragad", és a gyulladás szinte örökös lakótárssá válik. Olyan ez, mint amikor egy rossz szokás berögzül: minél tovább hagyja, annál nehezebb megszabadulni tőle.

A Cyriax-féle megfigyelés szerint a gyulladás, a fájdalom és a mozgáskorlátozottság ördögi körként fonódnak össze. Bár a modern tudomány szerint nem mindig lineáris a kapcsolat (hiszen sokszor fájdalom van gyulladás nélkül is), az alapelv – miszerint a mozgás hiánya rontja a helyzetet – ma is igaz.

Ezért is különösen fontos a megfelelő mozgásterápia és a célzott manuális kezelés: ezek segítenek megszakítani az ördögi kört, és visszaadni a mozgás örömét.

A modern tudomány szemüvegén át: citokinek, neuropeptidek és társai

Na de nézzük meg, mit mondanak a "fehér köpenyesek" a laboratóriumban! Ma már tudjuk, hogy a krónikus gyulladásos folyamatok mögött gyakran olyan molekulák állnak, mint az IL-1β, IL-6 vagy a TNF-α. Ezek a "kémiai hírnökök" a szervezetben gyulladásos választ váltanak ki, fokozzák a fájdalomérzékelést, sőt, tartósan jelen lehetnek még akkor is, ha nincs látható sérülés.

A neuroimmunológia fejlődésével azt is egyre jobban értjük, hogy az idegrendszer és az immunrendszer szoros kapcsolatban áll. Ez azt jelenti, hogy az ismétlődő fájdalom és a gyulladás nem csak a sérült szövetekről szól, hanem az agy és az idegek "emlékeznek" is rájuk – ezért lehet krónikus a fájdalom.

Cyriax már a múlt században is megfigyelte, hogy a gyulladás és a fájdalom képesek önmagukat fenntartani. Ma már tudjuk: ennek hátterében nemcsak mechanikai, hanem bonyolult biokémiai és idegrendszeri folyamatok is állnak.

Tendinopathia: amikor az ín "hisztizik" – a Cook & Purdam-féle folytonossági modell

Gondolt már arra, hogy az inai is tudnak "hisztizni"? A tendinopathia, vagyis az ín krónikus fájdalma gyakran éppen olyan önfenntartó gyulladás, amiről Cyriax beszélt. Cook & Purdam 2009-ben bemutatott "continuum modellje" szerint az inak három stádiumon mennek keresztül: reaktív, diszrepair (helyreállítási zavar) és degeneratív.

Ez azt jelenti, hogy egy egyszerű túlterhelésből akár éveken át tartó, hullámzó fájdalom alakulhat ki. És ami igazán érdekes: nem mindig van összefüggés az ín szerkezetének állapota és a fájdalom mértéke között. Mint amikor a szalonna vékony, de mégis nagyon laktató – az ín lehet épp csak picit károsodott, mégis nagy a fájdalom.

Ez a modern modell nagyon jól rezonál Cyriax eredeti megfigyeléseivel, de ma már sokkal pontosabban tudjuk mérni és kezelni a tendinopathiát.

Fasciális problémák: densifikáció, HA, és a "csúszik vagy tapad" kérdése

Emlékszik még, mikor utoljára beletapadt a cipője a sárba? Nos, a fasciális rendszer is tud ilyen "letapadós" lenni. Korábban azt gondolták, hogy a fájdalomért az adhéziók, vagyis tényleges tapadások felelősek, de ma már tudjuk: a kötőszövet (fascia) viszkozitása, hyaluronan (HA) koncentrációja és a szövetek közötti csúszás a kulcs.

Ha a HA molekulák összetapadnak, a szövetek kevésbé tudnak elmozdulni egymáson – ezt nevezzük densifikációnak. Ez csökkenti a mozgástartományt, és fájdalomküszöb-csökkenést okoz. Szerencsére célzott manuális kezeléssel és mozgásterápiával ez a folyamat visszafordítható.

Így tehát, amikor azt mondjuk: "letapadt a dereka", vagy "letapadt a szövete" valójában a szövetek viszkozitása változott meg. Cyriax letapadás-elmélete tehát új értelmezést nyert – ma már molekuláris szinten látjuk, mi történik.

Manuálterápia: nem csupán mechanika, hanem idegrendszeri varázslat

Sokan gondolják úgy, hogy a manuális technikák – például a Cyriax-féle keresztdörzsölés – pusztán mechanikusan "megtörik" az összetapadásokat. A modern tudomány azonban azt mutatja: ezek a kezelések főként az idegrendszerünkre, az érzékelésünkre hatnak.

Képzelje el, hogy egy jó masszázs után nem csak a fájdalom csökken, de a közérzete is javul – ez nem véletlen! A manuális terápia aktiválja a szervezet endogén fájdalomcsillapító rendszerét (endogén opioidok), csökkenti a stresszt, és javítja a mozgáskoordinációt.

Ráadásul rövid távon akár enyhe "beavatkozási fájdalom" is jelentkezhet, de ez is része a regenerációs folyamatnak. Mint amikor egy jó edzés után izomlázunk van, de tudjuk, hogy hosszú távon erősebbek leszünk.

Krónikus gyulladás: amikor a szervezet "takaréklángon" gyullad

A krónikus gyulladás nem mindig jelent látványos duzzanatot vagy pirosságot. Inkább olyan, mint amikor a gáztűzhelyen csak pislákol a láng – folyamatosan működik, de nem okoz nagy tüzet. Ez a "low-grade" gyulladás hosszú távon azonban komoly problémákat okozhat: fájdalmat, mozgáskorlátozottságot, sőt, akár szöveti degenerációt is.

A modern kutatások szerint a krónikus gyulladás hátterében gyakran immun-metabolikus és idegrendszeri tényezők állnak. Például elhízás, anyagcserezavarok vagy stressz is fokozhatják a szervezet gyulladásos hajlamát.

Ezért is olyan fontos az életmódváltás, a rendszeres mozgás és a megfelelő kezelések – ezek mind segítenek a "takaréklángot" eloltani.

Hétköznapi példák: sport, kerti munka, és a "nem múló" fájdalom

Hányszor fordult már elő, hogy egy kiadós kerti munka után napokig fájt a dereka? Vagy amikor új sportba kezdett, és hetekig sajgott a válla? Ezek mind-mind klasszikus példái a mikrotrauma okozta krónikus gyulladásnak.

De ne aggódjon, nem kell lemondania a mozgásról! A lényeg, hogy figyeljen a testére, ne erőltesse túl magát, és ha makacs fájdalmat tapasztal, forduljon szakemberhez. A Cyriax-féle elmélet – modern köntösben – ma is azt tanítja: a mozgás gyógyít, de csak okosan!

A megfelelő terhelés, célzott mozgásterápia, manuális kezelés és életmódváltás együttesen segít kitörni az önfenntartó gyulladás ördögi köréből.

Mit tehet ön? – Praktikus tanácsok a mindennapokra

• Mozogjon rendszeresen, de mértékkel! Az ízületeknek és inaknak szükségük van terhelésre, de a túlzás ártalmas lehet. Hallgasson a teste jelzéseire! Hallgasson gyógytornász, sportrehabilitációs szakember által javasolt megoldásokra.
• Ne féljen az enyhe fájdalomtól, de tartós panasz esetén forduljon szakemberhez! Egy-egy izomláz még nem baj, de a hetekig tartó, romló fájdalom már jelzés lehet.
• Használja ki a modern terápiás lehetőségeket! A mozgásterápia, manuális kezelés, fascia-technika, valamint a személyre szabott rehabilitáció/sportrehabilitáció mind segíthetnek.
• Figyeljen az életmódjára! Az egészséges testsúly, megfelelő folyadékbevitel, kiegyensúlyozott étrend támogatja a szervezet regenerációját – és csökkenti a krónikus gyulladás esélyét.

Összefoglalva tehát Cyriax öröksége ma is él – csak már "wifi-vel" :-)

Cyriax "önfenntartó gyulladás" elmélete nem poros történelem, hanem a modern tudomány alapja is lehet. Bár ma már molekuláris, neuroimmunológiai és élettani szemlélettel vizsgáljuk a krónikus fájdalmakat, a fő üzenet – a mozgás, az aktív terápia és a szövetek egészsége – ma is változatlan.

Ne hagyja, hogy a fájdalom "beköltözzön" a mindennapjaiba! Mozogjon, kérjen segítséget, és legyen aktív résztvevője saját gyógyulásának. Ha pedig úgy érzi, elakadt, forduljon bizalommal szakértőkhöz, akik a legmodernebb tudományos alapokon segítik Önt.

Ossza meg ezt a cikket családjával, barátaival, vagy minden olyan ismerősével, akit érinthet a mozgásszervi panasz. A tudás mozgásban tart!

Mi a fájdalom valójában? Egy testi reakció? Egy agyi döntés? Vagy egy tanult félelem?

A modern tudomány szerint a fájdalom nem csupán egy ingerre adott válasz, hanem az agy komplex értelmező és előrejelző munkájának eredménye. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan „érzékeli” az agy a fájdalmat, és miért lehet ez kulcs a krónikus fájdalom megértéséhez – és kezeléséhez.

Képzeljen el egy sötét szobát, ahol az agyunk ül, két "ablaknak" tűnő szem és két "ajtónak" nevezett fül mögött, és próbálja kitalálni, mi történik odakint a világban.

Az agyunknak nincsenek közvetlen érzékelői a külvilágra, minden, amit tud, apró elektromos jelekből származik. Ezeket a jeleket az érzékszerveink szállítják hozzá, és az agyunknak kell értelmeznie őket.

De vajon mi történik akkor, ha az agy téved? Hogyan érzékeljük a fájdalmat, és miért van az, hogy ugyanazt a fájdalmat egyesek erősebben, mások alig érzik? Hogyan működik ez a fájdalom esetében? Lehet a fájdalomra egy egyszerű érzékelésként tekinteni?

Bemutatjuk.

Az érzékelés tudománya és a fájdalom élménye sokkal többről szól, mint egyszerű fizikai érzetekről: az agyunk valóságról alkotott képe, előrejelzései és döntései mind befolyásolják, hogy mit érzünk. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan válik a fájdalom az agy érzékelésének és döntésének eredményévé, és hogyan értelmezi és feldolgozza az agy az érzékszervek által közvetített jeleket észlelésként és hogyan segíthet mindez a fájdalom megértésében és kezelésében.

Az érzékelés és a fájdalom: nem csak fizikai jelenség

A fájdalomról sokáig úgy gondolkodtak, mint egy egyenes vonalú inger-válasz folyamatról: a test sérül, jelet küld az agyba, az pedig „érzi” a fájdalmat. Ez a leegyszerűsített modell azonban már nem állja meg a helyét.

A mai tudományos konszenzus szerint a fájdalom egy összetett bio-pszicho-szociális jelenség (Gatchel et al., 2007), ahol az agy döntései, érzelmi állapotunk, korábbi tapasztalataink és szociális környezetünk mind szerepet játszanak abban, mit és hogyan érzünk. A fájdalmat tehát nem csupán érzékeljük, hanem észleljük – az agyunk aktív módon értelmezi és modellezi azt.

Az agyunk folyamatosan előrejelzéseket (predikciókat) készít, és ezeket veti össze a beérkező szenzoros jelekkel (Friston, 2010; Seth, 2014).

Az agy, mint a világ legkreatívabb "nyomozója"

Az agyunk minden pillanatban dolgozik. Képzeljen el egy detektívet, aki a múltbéli tapasztalataira, meglévő bizonyítékaira és a jelenlegi helyzetre alapozva próbálja kitalálni, mi történik körülötte. Az agyunk pont ilyen: folyamatosan előrejelzéseket készít, hogy mi fog történni a következő pillanatban, és ezeket az előrejelzéseket összeveti a beérkező érzékszervi jelekkel.

Valójában az agyban jön létre – a fájdalom egy aktív agyi konstrukció, amely a testből érkező jeleket, az agy saját előrejelzéseit, az emlékeinket és az érzelmeinket egyaránt figyelembe veszi (Melzack, 1990).

Például, ha egy citromot lát, az agya már azelőtt "elvárja" a savanyú ízt, hogy beleharapna. Ha azonban a citrom édes lenne, az agya zavarba jönne, és újra kellene értelmeznie a helyzetet. Ez az előrejelzés-alapú működés az érzékelés minden területén megfigyelhető, beleértve a fájdalmat is. Ahhoz, hogy megértsük a fájdalmat, először az agy működését kell megismernünk.

A krónikus fájdalom gyakran nem tükröz valódi szöveti károsodást, hanem az agy túlérzékeny védelmi rendszerének eredménye: mintha egy túlbuzgó riasztó már akkor is bekapcsolna, ha csak egy szellő mozdul az ajtóban (Moseley, 2007).

A fájdalom: érzet vagy észlelés?

Sokan gondolják úgy, hogy a fájdalom egyszerű érzet, amely egy sérülés helyéről indul ki és "eljut" az agyba. Valójában azonban a fájdalmat az agyunk hozza létre, mint egyfajta "védelmi riasztást". Ha például megsérül a lábunk, az agyunk gyakran fájdalommal figyelmeztet minket, hogy ne terheljük tovább az adott területet. Ez rendkívül hasznos rövid távon, de mi történik, ha az agy "túlreagálja" a helyzetet, és olyan fájdalmat érez, amely már nem indokolt?

A krónikus fájdalom gyakran ennek a túlérzékeny védelmi rendszernek az eredménye. Az agy olyan, mint egy túlbuzgó riasztóberendezés, amely már akkor is bekapcsol, ha csak egy szellő érinti az ajtót. Ezért a fájdalmat ma már nem egyszerű érzésként, hanem egy bonyolult észlelésként kezeljük, amely magában foglalja az érzelmeket, gondolatokat és előrejelzéseket is.

Illúziók és hallucinációk: Hogyan "tévedhet" az agy?

„A világ, amit mi valóságosnak érzékelünk, valójában az agyunk irányított hallucinációja.”— (Seth, 2014) Ez a gondolat elsőre talán meghökkentő, de ha jobban belegondolunk, logikus. Az agyunk folyamatosan próbálja megjósolni, hogy mi történik körülöttünk, és néha téved.

Vegyük például a híres Müller-Lyer illúziót: két egyenlő hosszúságú vonal közül az egyik hosszabbnak tűnik, mert az agyunk az illúzió miatt hibásan értelmezi a látottakat. Ugyanez történik a fájdalommal is. Az agyunk néha "hallucinálja" a fájdalmat, vagyis olyan helyzetekben is fájdalmat érezhetünk, amikor nincs valódi veszély. Ez különösen gyakori a krónikus fájdalom esetében, amikor az agyunk "megtanulja" a fájdalmat, és már akkor is aktiválja a fájdalomérzést, ha nincs konkrét kiváltó ok.

Mi az a Müller-Lyer illúzió? Azt mutatja meg, hogyan torzulhat az észlelésünk, még akkor is, ha az érzékelés -  ebben az esetben a vonalak hossza - objektíven azonos. Két azonos hosszúságú egyenes vonalat mutatnak, de: 1.) Az egyik végére „befelé forduló” nyilak (mint egy →←), 2.) A másik végére pedig „kifelé forduló” nyilak (mint egy ←→) kerülnek.  Mit tapasztalunk? Bár a két vonal ugyanolyan hosszú, a legtöbb ember úgy észleli, hogy a „kifelé nyilas” vonal hosszabbnak tűnik, a „befelé nyilas” vonal rövidebbnek tűnik. Miért történik ez? Az egyik magyarázat szerint az agyunk az ilyen alakzatokat a térbeli mélység és távolság jeleiként értelmezi – például úgy, mintha az egyik vonal egy távoli sarok lenne, a másik pedig egy kiemelkedő él. Az agy így automatikusan korrigál, mintha 3D-ben látná, és ez okozza az illúziót. Ez egy klasszikus példa arra, hogy az észlelés nem mindig tükrözi a valóságot, hanem azt, amit az agy feltételez a világról.

A fájdalom tudományos magyarázata: A kapuelmélet és a neuromatrix

A fájdalom megértésében Melzack és Wall úttörő munkái jelentettek áttörést. Az 1965-ben kidolgozott kapuelmélet szerint a gerincvelőben található "kapuk" szabályozzák, hogy a fájdalomérzet bejusson az agyba. Például, ha megüti a könyökét, és azonnal elkezdi dörzsölni, a dörzsölés hatására a kapuk részben bezárulnak, csökkentve a fájdalmat.

Melzack és Wall (1965) kapuelmélete szerint a gerincvelőben található „kapuk” szabályozzák, hogy a fájdalom továbbjuthat-e az agyba. 

Később Melzack továbbfejlesztette ezt az elméletet a neuromatrix modelljével.

Melzack (1990) később neuromatrix elméletében rámutatott arra, hogy a fájdalom egy agyi hálózat (neuromátrix) eredménye, amely az érzékszervi, érzelmi és kognitív jeleket integrálja.

Ez a modell azt sugallja, hogy a fájdalom egy komplex élmény, amely nemcsak az alulról érkező szenzoros jelekre épül, hanem az agyban zajló érzelmi és kognitív folyamatokra is. Ezért van az, hogy ugyanazt a sérülést két ember teljesen eltérően érzékeli: az egyik számára elviselhetetlen fájdalmat okoz, míg a másik alig érzi.

A prediktív feldolgozás: Az agy, mint előrejelző gépezet

A kapuelmélet és a neuromatrix-elmélet fontos lépések voltak a fájdalom megértésében, de ezek még többnyire reaktív folyamatként ábrázolták az érzékelést – vagyis úgy, mintha az agy csupán a beérkező szenzoros jelekre válaszolna. A prediktív feldolgozás elmélete azonban új nézőpontot kínál: az agy nem pusztán reagál, hanem aktívan előrejelzéseket készít, és ezek alapján értelmezi és módosítja az érzékelést.

Például, amikor valaki kátyús úton vezet, az agy már előre számít a rázkódásra – azaz nemcsak érzékeli a mozgást, hanem elvárja, és ez az elvárás alakítja a szubjektív élményt is. Hasonlóképp, a fájdalom esetében az agy folyamatosan előrejelzéseket készít a test állapotáról. Ha egy korábbi sérülés után az agy továbbra is fenyegetést érzékel – akár egy korábbi fájdalomhoz társított mozgás vagy testtartás alapján –, akkor fájdalomérzetet generálhat, még akkor is, ha a szöveti károsodás már meggyógyult.

A prediktív feldolgozás elmélete szerint azonban az agy nemcsak reagál, hanem aktívan előrejelzéseket gyárt, és a valóságot ezekhez hasonlítja (Friston, 2010).

Ez különösen fontos a lágyrész feszülések kezelésében. Ha a feszülés már fizikailag megszűnt, de az agy továbbra is veszélyként értelmezi az adott testhelyzetet vagy mozgást, akkor a fájdalom fennmaradhat. Ezért a terápiás megközelítéseknek nemcsak a testi struktúrák helyreállítását, hanem az agyi predikciók átkalibrálását is célozniuk kell, például fokozatos expozícióval, mozgásalapú terápiával vagy edukációval.

Valóság, illúzió vagy hallucináció?

Képzeljünk el egy skálát, amelynek egyik végén a valóság, a másikon a hallucináció, középen pedig az illúziók helyezkednek el:

• Valóság: Az érzékszervi jelek dominálnak, az agy pontosan tükrözi a testi állapotot. Például egy friss sérülésnél a fájdalom hűen jelzi a szöveti károsodást.
• Illúzió: Az agy előrejelzései és a valós jelek keverednek. Ilyenkor az agy tévesen értelmezheti a helyzetet, pl. egy régi sérüléshez kötött mozgás még mindig fájdalmat vált ki.
• Perceptuális túlfeldolgozás (helyettesíti a hallucináció szót): Az agy teljesen a korábbi tapasztalatok és fenyegetésérzet alapján alkot fájdalomélményt, akkor is, ha nincs aktív szöveti probléma.

Ez a skála segíthet megérteni, hogy a krónikus fájdalom esetében a fájdalomérzet már nem a testi valóság leképezése, hanem az agy veszélyérzékelő rendszerének túlzott aktivitása. Például ha a lágyrész feszülés fizikailag már megszűnt, de az agy még mindig fenyegetést érzékel, akkor a fájdalom továbbra is fennmaradhat – mintha az agy „meg lenne győződve” a veszélyről.

A bio-pszicho-szociális modell szerepe a fájdalomkezelésben

A bio-pszicho-szociális modell a fájdalmat nem csupán biológiai eseményként, hanem érzelmi, mentális és szociális összetevőkkel rendelkező komplex élményként kezeli (Gatchel et al., 2007). Ez különösen fontos a gyógytornászok és rehabilitációs szakemberek számára, akik a terápiás folyamatban nem csak mozgásszervi struktúrákkal, hanem a páciens teljes élményrendszerével dolgoznak.

Hétköznapi példa a bio-pszicho-szociális modell gyakorlati jelentőségére a fájdalomkezelésben: Két ember ugyanazt a hátfájást éli meg teljesen máshogy

Képzeljük el, hogy két ember — Anna és Péter — ugyanabban a munkakörben dolgoznak, és mindketten derékfájást tapasztalnak egy nehéz doboz emelése után. Ugyanaz a mozgásszervi elváltozás látható náluk egy vizsgálaton: enyhe izomfeszülés az ágyéki szakaszon.

• Anna korábban már átélt súlyos gerincsérvet, és attól tart, hogy ez most újra kezdődik. Fél a mozgástól, sokat olvasott arról, hogy „ez veszélyes lehet”. Családja is aggódik, és inkább pihenésre biztatja. Az ő fájdalma súlyosabbnak érződik, és hosszabb ideig fennmarad.
• Péter soha nem sérült meg komolyan, sportos életet él, és a hasonló helyzetekre úgy tekint, mint átmeneti kellemetlenségre. A barátai is biztatják, hogy mozogjon óvatosan. Ő pár nap alatt jobban lesz.

Ugyanaz a biológiai probléma, de az érzelmi állapot (félelem vs. nyugalom), a gondolkodásmód (katasztrofizálás vs. pozitív hozzáállás), és a szociális környezet (aggódó család vs. támogató barátok) miatt a fájdalom megélése és a gyógyulás teljesen más.

Ez az, amit a bio-pszicho-szociális modell megragad: nem elég csak a szöveti elváltozást kezelni, foglalkoznunk kell a páciens érzelmeivel, gondolkodásával és környezetével is.

Gyakran ismételt kérdések - A fájdalomról érthetően.

1. Miért érezhetünk fájdalmat akkor is, ha nincs sérülés?
Az agyunk nemcsak a testből érkező jelekre reagál, hanem előrejelzéseket is készít arról, mi lehet veszélyes. Ha valamit fenyegetésként értelmez, akkor fájdalmat generálhat – még akkor is, ha már nincs szöveti károsodás. Ez különösen gyakori krónikus fájdalom esetén.

2. Hogyan csökkenthetjük a fájdalmat?
A fájdalom csökkenthető azáltal, hogy pozitív ingereket juttatunk el az agyhoz, például mozgás, masszázs vagy relaxáció révén. Ezek az ingerek segíthetnek csökkenteni az agy veszélyérzetét, és így „bezárni” a fájdalom kapuit – ahogy azt a kapuelmélet is sugallja.

3. Miért fáj ugyanaz a sérülés más embereknek eltérő mértékben?
A fájdalom nem csupán fizikai, hanem érzelmi és mentális élmény is. Az agy a fájdalmat a korábbi tapasztalatok, a hangulat, a félelem, a figyelem és a környezet alapján is értelmezi. Ezért lehet, hogy ugyanaz a sérülés valakinek alig fáj, másnak pedig nagyon.

Ne feledje!

Ahhoz, hogy valóban megértsük a fájdalmat, először az agy működését kell megismernünk. Az agyunk nem passzív megfigyelő, hanem aktív "teremtő", amely folyamatosan előrejelzéseket készít, és ezek alapján formálja az érzékelésünket. A fájdalom nem csupán egy fizikai tünet, hanem az agy döntéseinek és észlelésének eredménye, amelyet befolyásolnak az érzelmek, gondolatok és korábbi tapasztalatok.

Minél többet tudunk erről a rendszerről, annál inkább visszanyerhetjük az irányítást a fájdalom felett. Ez a tudás nemcsak a kezelést segíti, hanem reményt és lehetőséget is ad a változásra – a jobb életminőség és a teljesebb mindennapok felé.

Szakirodalom, hivatkozások

1. Melzack, R., & Wall, P. D. (1965). The Gate Control Theory of Pain. Science, 150(3699), 971–979.
   https://doi.org/10.1126/science.150.3699.971
2. Melzack, R. (1990). The neuromatrix theory of pain. Journal of Dental Education, 62(10), 882–889.
   https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/2263241/
3. Moseley, G. L. (2007). Reconceptualising pain according to modern pain science. Physical Therapy Reviews, 12(3), 169–178.
   https://doi.org/10.1179/108331907X223010
4. Friston, K. (2010). The free-energy principle: a unified brain theory? Nature Reviews Neuroscience, 11(2), 127–138.
   https://doi.org/10.1038/nrn2787
5. Seth, A. K. (2014). A predictive processing theory of sensorimotor contingencies. Cognitive Neuroscience, 5(2), 97–98.
   https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/17588928.2013.877880
6. Gatchel, R. J., Peng, Y. B., Peters, M. L., Fuchs, P. N., & Turk, D. C. (2007). The biopsychosocial approach to chronic pain: scientific advances and future directions. Psychological Bulletin, 133(4), 581–624.
   https://doi.org/10.1037/0033-2909.133.4.581

Fascia és rehabilitáció: Miért fontos a rendszeres fascia tréning sérülés után?

A sérülések, például csonttörések vagy szalagszakadások után a gyógyulás érdekében gyakran van szükség az érintett terület nyugalomba helyezésére és rögzítésére. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a rögzítő alatt lévő szövetek – különösen a fascia – számára a hosszan tartó immobilizáció káros következményekkel járhat. Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább előtérbe helyezték a fascia szerepét, amely hálózatos felépítésével és sokrétű funkcióival kulcsfontosságú eleme a testünknek.

Mi történik a fasciában a nyugalomba helyezés során?

Hosszabb immobilizáció alatt a fascia strukturálisan átalakul. Megvastagszik, rugalmassága csökken, folyadéktartalma nő, ami fájdalmakat okozhat. A fájdalomérző receptorok aktiválódnak, a Golgi receptorok pedig növelik a fasciatónust és az izomtónust, ami korlátozza az izomműködést és megnehezíti a gyógyulást. Ezért kiemelten fontos már a sérülés korai szakaszában elkezdeni a fascia célzott kezelését és tréningjét.

Hogyan segíthetünk a fascia gyógyulásában?

A terapeuta által végzett manuális technikák, például a fájdalmas myofasciális csomók (trigger pontok) oldása, az első lépés a fascia regenerációjában. Azonban a hosszú távú eredmények érdekében elengedhetetlen a rendszeres, egyénre szabott fascia tréning. Ehhez kidolgozunk olyan specifikus SMR (self-myofascial release) gyakorlatokat, amelyeket otthon, akár naponta többször is végezhet. Ezek a gyakorlatok lehetővé teszik, hogy Ön saját maga, egyszerű eszközök segítségével végezze el a fascia és az izmok lazítását – legyen szó otthoni pihenésről, munkahelyi szünetről vagy akár utazás közbeni időtöltésről.

Milyen eszközöket használhatunk?

Az SMR gyakorlatokhoz számos eszköz áll rendelkezésre, amelyek közül az Ön igényeihez igazítva választjuk ki a legmegfelelőbbet. Egyszerű, háztartásban is megtalálható eszközöktől kezdve a speciálisan kialakított háromdimenziós hengerekig minden használható. A háromdimenziós hengerek különlegessége, hogy textúrált felületük révén hatékonyabban érik el a mélyebb szöveti rétegeket, fokozva a gyakorlatok hatását.

Miért érdemes rendszeresen végezni az SMR gyakorlatokat?

A rendszeres fascia tréning számos előnnyel jár:

• Gyorsabb regeneráció: Az izmok könnyebben helyreállnak és terhelhetőbbé válnak.
• Sérülések megelőzése: Csökken az izomsérülések és az állandó fájdalmak esélye.
• Fáradtság csökkentése: Az egész napos állás vagy séta utáni fáradtságérzet minimalizálható.
• Fokozott vérkeringés: Javul a szövetek oxigén- és tápanyagellátása.
• Fájdalomcsillapítás: A myofasciális csomók oldódnak, a nyomás alatt lévő folyadék távozik, ami csökkenti a fájdalmat.

Tegye meg az első lépést a regeneráció érdekében!

A gyógyulás és a fájdalomcsillapítás kulcsa a rendszeres, jól megtervezett fascia tréningben rejlik. Látogasson el az online eseménynaptárunkba app.physiovit.hu és fedezze fel az SMR gyakorlatokhoz szükséges eszközöket! Regisztrációval számos előnyhöz juthat, és szakértő csapatunk segít Önnek az egyénre szabott megoldások kialakításában. Kezdje el még ma – tegyen egy lépést az egészségesebb, fájdalommentes jövő érdekében!

Tegyük együtt jobbá az életminőségét – várjuk szeretettel rendelőnkben! 

Kérdése van, vagy időpontot szeretne foglalni?

Keressen minket bátran! Írjon az oldal jobb alsó sarkában megjelenő chatablakban, vagy hívjon minket munkanapokon 9:00 és 18:00 óra között a +36 1 790 9900-es telefonszámon. Szívesen segítünk!