+36 1 790 9900 | WhatsApp: +36 70 311 1094 | « Ügyfélszolgálat 900 - 1800 | Hírlevél »
 
   
  
 

Képzés

Kedves Olvasók! A hátrahagyott 2015-ös óesztendő egyik legnagyobb fejtörését számomra a Dorn koncepció nemzetközi változásai okozták, ezen belül pontosabban a tudomány és a hagyomány ütközése. Ennek okai 2011-ig nyúlnak vissza, hiszen Dieter Dorn halála utáni években kettő különböző irányt vett a Dorn tematika. A tudomány fejlődése szükségszerűvé teszi bizonyos elavult elméletek újra értelmezését, ha szükséges. Sok esetben újraértelmezés elengedhetetlen volt idén a Dorn koncepciókat illetően is. Dieter Dorn munkáját, azaz hagyatékát ápolók köre a Dorn-családdal középpontban úgy döntött, hogy a klasszikus vonalat ápolják tovább érintetlenül, visszatérve a népi gyógymódhoz (Dornbewegung), ezáltal pedig nem követve bizonyos, más szakterületek által a Dorn koncepcióra is "rákényszerített" változtatásokat. Ez a vonal a Dorn módszer által képviselt irányzat a maga - népi gyógymódban gyökerező -…
Kik kapnak tőlünk automatikusan PhysioVit® Card-ot? PhysioVit® Card-ot továbbképzésünkre jelentkező szakemberek díjmentesen kapják meg. A kártya szükséges kelléke a képzések helyszínére belépésnek, az azonosításnak, a regisztrált adatok (név, cím és előképzettség, telefonszám, email cím, ügykód stb.) és a tőlünk kapott egyedi azonosító sorszám segítségével. Belépésen túl a kártya használatával a képzések után számtalan kedvezményes szolgáltatás igénybevételére nyílik lehetőség, amelyekről részletes tájékoztatást a képzések kezdetén, a személyes adminisztráció során adunk mindenki számára, illetve hírlevélben küldünk ki tanulóink részére. PHYFO klubtagság és a PhysioVit® Card birtoklása? A képzéseken átadott PhysioVit® Card nem tartalmazza automatikusan a PHYFO® klubtagságot is. A PHYFO® klub külön belépési nyilatkozat kitöltését teszi szükségessé, amennyiben az érdeklődő terapeuta szeretné kihasználni a tagsággal járó szolgáltatások előnyeit és pl. ingyenes termékbeszerzési…
Ami a jövőt illeti, mi a PhysioVit-nél továbbra is fontosnak tartjuk, hogy a jelenleginél is több szakemberrel ismertessük meg az igazi, a valódi sportrehabilitáció területét, ezáltal a jelenleginél több sportfizoterapeuta kezdje meg munkáját a kórházakban, járóbeteg szakellátásban, praxisokban, sportkluboknál. Még több sportrehabilitációs tréner kezdje meg munkáját a kórházak járóbeteg szakrendelőiben, a magánrendelőkben, a sportkluboknál. Azok a szakemberek is kaphassanak széles körben speciális képesítést, akik a kórházakban először találkoznak a sérült sportolóval, a sérült pácienssel! Ezt azért is tartjuk kiemelkedően fontos szempontnak, mert minden későbbi rehabilitációs lehetőség, irány, időtartam, korai és/vagy késői qualitativ és quantitativ eredmények sokszor már itt, ekkor megpecsételődnek. Jövőben egyik elsődleges célunk az élsport, a teljesítményfokozás és a hobbisportok területén előforduló sérülések céltudatos programokkal kidolgozott megelőzése, illetve ha…
Szerencsére ma már a modern fizioterápia hazánkban is egyre inkább teret nyer, előtérbe kerül, vagyis a rehabilitáció centrumában elsősorban az aktív rehabilitáció áll. A fizioterapeuta ma már a "kezelő" szerepét kibővítve feladatait koncentráltan a kísérő, a tréner szerepkörével kombinálva látja el. Ezzel párhuzamosan változik a páciensnek adható kezelések tárháza is a passzív befogadó terápiákról az aktív tréningek irányába. Ezalatt természetesen nem a klasszikus gyógytorna gyakorlatok értendők. Mindezekhez speciális személyi felkészültség, szakirányú képzettség kell. További változások az alkalmazott diagnosztikus lehetőségekben is vannak. A specifikus strukturális diagnózist egyre inkább a funkcionális diagnosztika és analízis váltja fel. Specifikus diagnosztika egészen pontosan leírja mely struktúra károsodik, ezt hogyan lehet kezelni és a manuális technikák különböző formáinál mindez fontos szempontként van feltüntetve. Sajnos ez a…

PhysioVit Központ

Top

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.