Nyomtatás
Rólunk | PhysioVit® csoport

PhysioVit® úttörő hazai képzései

  • Bevezettük és 2012-től folyamatosan elérhetővé tettük a valódi sportfizioterápia komplex tudásanyagát biztosító képzéseket, mindezt megjelenítettük az élsportban, a profi sportolók rehabilitációjában. Hallgatóink top PhD témáit irányítjuk sportrehabilitáció területén. Ezzel pedig megjelent a koncepciónk az egyetemeken is, mint pl. a Miskolci Egyetemen, a Testnevelési Egyetemen, vagy a Debreceni Egyetemen.
  • Sportrehabilitációban adott magyarországi tevékenységének köszönhetően az általunk támogatott komplex sportrehabilitációs koncepciók és a szakképzett trénerek szinte már minden magyar profi sportklub, akadémia, szövetség munkájában megjelentek. Mára már nem csak hazánkra koncentráltan, hanem a szomszédos országokban (Szlovákia, Románia, Ausztria), illetve az arab világban is (Egyesült Arab Emírségek, Dubai) is támogatott tematika alapján tanulhatnak nálunk a szakemberek. Tanulóink már sikeres sportrehabilitációs trénerekként tevékenykednek többek között pl. a DVTK, az MVM-Paks, Ferencvárosi TC, Budapest Honvéd, Lombard Pápa, PMFC-MATIAS, Kaposvári Rákóczi FC, Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC), DVSC, Magyar Labdarúgó Szövetség, Magyar Labdarúgó Akadémia, Magyar Jégkorong Szövetség, Debreceni Egyetem, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Puskás F. Labdarúgó Akadémia, Magyar Jégkorong Szövetség, Magyar Korcsolya Szövetség, Magyar Női Vízilabda válogatott, UVSE csapatában, illetve Dunaszerdahely, Marosvásárhely, Dubai, Egyesült Arab Emírségek labdarúgásában és egyéb sportágakban egyaránt.
  • Kiemelten részt vettünk különböző fitness iskolák oktatóinak sportrehabilitációs szakirányú képzésében, többek között az IWI sportrehabilitáció területén tevékeny oktatóinak kiképzésében (lsd. City University Los Angeles oktatási rendszerre hivatkozással, mely képzés hozzánk kötődő szakmai program).
  • Kizárólagos magyarországi szervezői, képviselői vagyunk a City University Los Angeles védnökségével indított PRT®, FDM terápia, Medical Flossing®, BodyBalancePilates® képzéseknek.
  • Bevezettük 2011-től az állkapocs-ízületi terápiákat (Craniomandibuláris Diszfunkciók), ezzel megteremtve egy speciális team munkát a gyógytornász, logopédus, edző, fogorvos, fogszabályozó szakorvos és fogtechnikusok között.
  • Munkánknak köszönhetően jelent meg Magyarországon a Dorn terápia 2009-ben. Bevezettük és irányítjuk a Dorn féle komplex gerincterápiás képzéseket.
  • Elindítottuk és szervezzük az egészségügyben is elfogadott Dorn terápia oktatási rendszert – több, mint 5000 végzett terapeutát képezve az elmúlt 13 évben.
  • Nevükhöz fűződik a Typaldos módszer (2015-től EFDMA Magyarországon) alapjainak magyarországi megteremtése, hasonlóan a Medical Flossing-hoz.
  • Megreformáltuk a Magyarországon elérhető Pilatest egy egészségügyben is elfogadott BodyBalancePilates® koncepció (2016) elterjesztésével.
  • Munkánk során megjelent 2014-től, azaz az első évfolyam sikeres záróvizsgájától kezdődően a sportrehabilitáció – nem csak a profi sportban, hanem - a magyarországi fitness termekben, edzőtermekben, privát rehabilitációs központokban és egészségügyi magánrendelőkben is.Munkánknak, szervezésünknek köszönhető a 4 és az 5 éves Osteopathia (IFAO, NOMT) megjelenése Magyarországon. E területen ki kell emelnünk azt a tényt, hogy csak és kizárólag olyan szakemberek és iskolák megjelenését biztosítottuk és biztosítjuk továbbra is, akik velünk együtt mindig is arra törekednek, hogy a nemzetközi árakat leszorítva kaphassák meg ugyan azt a tanfolyami minőséget, oktatói minőséget és óraszámot a szakemberek, de annak képzési ára mindig is igazodjon a hazai fizetésekhez. E tekintetben csak és kizárólag a hazai szakemberek
  • mellett állunk és megfizethetővé tettük a kezdetektől számukra e képzési modellt.

 

PhysioVit® Aktív Team. Rehabilitáció és egészségmegőrzés.

  • Aktív közösséget építettünk és építünk folyamatosan gyógytornászok, orvosok, edzők, gyógymasszőrök, természetgyógyászok közreműködésével. Ez a PHYFO® klub, a jövő közössége.
  • Aktív és hatékony gyógyító közösséget építünk immár 13 éve és egy kiemelt rehabilitációs, prevenciós részleget hoztuk létre annak érdekében, hogy német egészségügyi ellátórendszerben szerzett több éves gyakorlatunk, szerkezeti és működési tapasztalatunk át tudjuk adni Magyarországon is a hozzánk forduló páciensek részére, akik a modern és célorientált rehabilitációt, a hatékony gyógymódokat keresik. Ennek érdekében aktívak vagyunk a magánrendelők dolgozóinak képzésében és a saját rendelőnkben a páciensek gyógyításában is.

A hatékonyságot egyedülálló módon helyezzük fókuszba már a kezdetektől hiszen nap mint nap sokan kerestek meg minket a másol már végigfutott ugyanakkor sikertelen kezelési palettákkal és sikertelen eredményekkel, tőlünk várva – utolsó esélyként - a hatékony gyógyulás lehetőségét.

Tevékenységünk kezdetén még elmondható volt, hogy egyedülálló módon képviseltük a komplex, problémamegoldó, holisztikus és eredményorientált szemléletet a gyógyításban. Azonban fontos célunk volt az is, hogy kollégákat képezzünk szerte az országban, akiknek át tudjuk adni ezt a komplex és eredményorientált tudást és az általunk képviselt szemléletmódot. E tekintetben is eredmények sorát könyvelhetjük el, hiszen sok kiváló szakembert és kiváló terapeutákat képeztünk az évek alatt, mindezekkel pedig hozzájárultunk a magánrendelők kezelési palettájának és a hatékonyságban mutatott színvonalának a fejlesztéséhez. Utóbbit úgy, hogy oktatásainkkal biztosítottuk az összefüggés rendszerek mögé látás lehetőségeit, a panaszok és kiváltó okok, valamint következmények összefüggés rendszereinek felismerésén, megértésén alapuló kezelések megtanulásának lehetőségét az egészségügyi és sporttudományi területeken dolgozó kollégáknak.

Továbbra is azt valljuk, hogy a kulcsmozzanat minden esetben az összefüggés rendszereknek hatékony elemzésén van az eredményes gyógyításban is. Annak érdekében, hogy a magyar szakemberek is jobban átlássák a rendszereket, a hatékony terápiákat tudják effektívebben alkalmazni oktatunk nekik már több, mint 13 éve komplex manuálterápiákat, neuro-ortopédiai összefüggésrendszereket komplex  oszteopátiás rendszereket, hatékony elektroterápiás módszereket és olyan terápiákat, amelyek korábban nem voltak ismertek hazánkban.

  • Magénrendelőkben folyamatosan végezzük a kollégák képzését. - Ezzel nagyon sok magánrendelőben megjelentek Budapesten is és Magyarország egyéb területein, valamint a szomszédos, magyarok által lakott területeken is az általunk képviselt komplex tudásanyagra épített holisztikus, problémamegoldó gondolkodás módok, az összefüggés rendszerek felismerésére és hatékony kezelésére épített rehabilitációs kezelések. Funkcionális edzésrendszerek, komplex manuálterápiák, egyedülálló lágyrész terápiák és sportrehabilitációs koncepciók.
  • Mi is ott vagyunk a hatékony rehabilitációban és egészségcentrumokban – Munkánk elengedhetetlen része a gyógyításban való aktív részvétel, ahol az emberi testre, mint összefüggő rendszerre tekintve az ok-okozati összefüggések feltárásával, hatékony problémamegoldó gondolkodással és a gyógyításban szerzett nemzetközi tapasztalatokra épített elméleti és gyakorlati tudásanyaggal biztosítjuk a gyógyulást pácienseinknek széles rehabilitációs palettával és továbbra is megfizethető árakon és koncepciókban.
  • Tevékenységünkkel bevezettünk és biztosítunk eszközöket, háttértudást és a tudományos alapokra épített modern továbbképzési trendeket oktatási rendszereket a hozzánk forduló egészségügyi központok, naprakész tudásanyagot nyújtani szándékozó magánrendelők, fitness termek, kórházak részére.
  • Aktív rehabilitációs koncepciókat biztosítunk fitnesz termeknek, kórházaknak, privát rendelőknek.
  • Felnőttképző intézményként folyamatosan képzünk akkreditált kötelezően pontgyűjtő továbbképzéseken orvosokat, gyógytornászokat, gyógymasszőröket, fizioterápiás asszisztenseket ezzel hozzájárulva a szükséges és nélkülözhetetlen egészségügyi nyilvántartás érvényességének meghosszabbításához az Országos Kórházi Főigazgatóság rendszerében. Emellett edzőknek is biztosítjuk a modern egészségügyi és rehabilitációs szemléletet, a sokoldalú tudást és rehabilitációba bekapcsolódás lehetőségét a kompetenciahatárok szerint.
  • Országos gerincprogram - Országos egészségvédelmi és egészségstratégiai programokat indítottunk a gerincoszlop egészségének védelme érdekében. Ennek köszönhetően az elmúlt években több ezer ember részére biztosítottunk szűrővizsgálatokat, számítógépes mozgáselemzéseket, funkcionális vizsgálatokat.
  • Cégeknek, kis-, közép-, valamint nagyvállalatoknak biztosítjuk a munkavállalói egészségprogramokat. Mindezek alapján kiemelt fokozatú támogatói és szponzorai vagyunk a munkavállalói egészségvédelmi programoknak, HR vezetői rendezvényeknek, vállalati konferenciáknak és vállalatok részére szervezett csapatépítő programoknak.

 

Porfoliónk és területeik:

  1. Oktatás és szakmai stáb fejlesztések: PhysioVit® komplex megoldásokkal és programokkal járul hozzá folyamatosan az egészségügyi szakemberek fejlesztéséhez, sportklubokban tevékeny sporttudományi szakemberek fejlesztéséhez, kórházak és magánrendelők rehabilitációs kezeléseinek bővítéséhez. Kórházak, magánrendelők, fitness termek és sportklubok, sportegyesületek szakmai stábjának fejlesztése kiemelt területünk.
  2. Rehabilitáció és gyógyítás: PhysioVit® egyedülálló módszerekkel biztosítja páciensei részére a gyógyulást, a fájdalommentes mozgás megteremtésének lehetőségét rendelőiben és egészségközpontjában. Profi sportban hazai és nemzetközi terepen biztosítjuk külföldi klubok profijainak gyógyítását és hazai hobbi sportolók kezelését is.
  3. Országos szűrőprogramok és egészségvédelem: PhysioVit® egészségvédelmi, egészségstratégiai programokkal folyamatosan részt vesz az egészségvédelem megteremtésében, prevenciós programokban és mozgásszervi szűrővizsgálatokban. E tevékenységünk a www.orszagosgerincprogram.eu és a www.gerincprogram.eu honlapok letöltésével követhető egyszerűen és gyorsan. Fontosnak tartjuk a sportolási lehetőségek és egyénre szabott sportmozgások elterjesztését minden területen.

 

Nemzetközi színtéren 2006. óta, hazai területeken 2009 óta azért dolgozunk, hogy széles körben egyénre szabott és egyedülálló kezelésekkel elterjesszük a hatékony rehabilitációt, az effektív, egyénre szabott gyógyítást, a gyógyszerektől mentes, műtét nélküli rehabilitációs alternatívák lehetőségek biztosításával. Ezzel pedig megteremtve a fájdalommentes mozgást, biztosítva a mozgásszervi betegségekkel küzdő pácienseknek gyógyítását és megteremtve mindezekkel, valamint a problémamegoldó, effektív, funkcionalitást is előtérbe helyező aktív rehabilitációt.

Megjelent: 12831 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.