Nyomtatás

A rehabilitációban, a prehabilitációban különféle fizikai energiák - többek között ilyen az un. a lökéshullám is - rendkívül jól alkalmazhatók a szövetek fiziológiás tulajdonságainak helyreállításában. A hullámok segítségével az emberi test számára generálunk egy akusztikus energiát a speciális készülék segítségével, amelyek a strukturálisan átalakult szövetet ingerelik.

Az akusztikus hullámok erőssége elsősorban a szövet típusától és az elváltozás súlyosságától függ. Természetesen itt is figyelembe vesszük a megváltozott szövetben elhelyezkedő receptorokat, azok természetes ingereit és ennek megfelelően állítjuk be a bar és a frekvencia értékeket, valamint a kezelési időt.

A lökéshullámok a szövetekben elnyelődnek, un. mechanotranszdukciót, ebből kifolyólag pedig gyógyító folyamatokat indítanak el. Mechanotranszdukció során a sejtek valamilyen mechanikai stimulust biokémiai aktivitássá konvertálnak, ennek következtében a kezelés területén a véredények kitágulnak, a vérkeringés fokozódik.

Kialakult helyi vérbőség hatására gyulladást csökkentő faktorok koncentrálódnak, a szövetek mikrocirkulációja és anyagcseréje javul, a lágyrészek lazulnak. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy ez csak a szövet tulajdonságainak megfelelő erősség esetében van így, hiszen nem megfelelő erősségre beállított energiájú lökéshullámok (túl kicsi, vagy túl nagy) egyaránt negatív hatással vannak a gyógyító folyamatokra.

Lökéshullám pozitív hatásai:

  •  vérkeringés fokozódása
  • anyagcsere javulás,
  • izomlazítás, kötött izomzat lazulása, görcsoldás,
  • gyulladáscsök­kentés,
  • különböző mozgásszervi kórképek jelentős javulása,
  • öngyógyító mechanizmusok beindulása a szervezetben,
  • közvetlen, azonnali és hosszútávú fájdalomcsillapítás,
  • mozgékonyság fokozás,
  • sejtstruktúra javulása, szövetstabilitás javulása

Mikor alkalmazható a lökéshullám terápia? Néhány példa:

  • túlterhelés ( vagy más statikai zavar) következményeként kialakult gyulladásos ízületi- ízület körüli- fájdalom szindrómák
  • sarokfájás ( sarokcsőr, sarok csontkinövés),
  • plantaris fasciitis,
  • Achilles-ín fájdalom ( tendinitis, tendinopathia)
  • váll fájdalmak bizonyos területei ( bursitisek, ill sebészileg nem kezelendő váll szindrómák)
  • Izom és ín sérülések korai és késői rehabilitációja
  • masszázsterápiára nem, vagy rosszul reagáló izom csomók esetében - triggerpontok, tenderpontok
  • talp fájdalmak ( lábközépcsont- metatarsus fájdalmak)
  • teniszkönyök és golfkönyök ( epicondylitis lateralis és medialis )
  • adductor tendinopathia
  • bizonyos derék és hátfájások,
  • tartós izomfájdalmak
  • Bizonyos nyak és fejfájások
  • Carpal tunnel szindróma
  • pattanó ujj,
  • Dupuytren kontraktúra

Lökéshullám terápia tanfolyam struktúrális felépítése (elmélet és gyakorlat) - 2 nap, 20 tanóra:

  • Lökéshullám terápia elmélete: Fiziológiai alapok, biológiai hatások.
  • Készülék és használata. Készülékek bemutatása.
  • Szövetek viselkedése a kiválasztott frekvenciák és bar függvényében. - Variációs lehetőségek a patológiában.
  • Standard indikációk - Szöveti elváltozások típusai szerint.
  • Lökéshullám és fascia, harántcsíkolt izomzat, ízületi szalagok, inak. A különféle szövetek válasza a kezelésre.
  • Terápia indikációi, kontraindikációi a sportrehabilitáció szemszögéből.
  • Terápia alkalmazása a következő diagnózisok esetében: sarokfájás, plantaris fasciitis, Achilles-ín fájdalom ( tendinitis, tendinopathia), váll fájdalmak, izom és ín sérülések korai és késői rehabilitációja, triggerpontok, tenderpontok, metatarsus fájdalmak,  epicondylitis lateralis és medialis, adductor tendinopathia, tartós izomfájdalmak, nyak és fejfájások, carpal tunnel szindróma, pattanó ujj, Dupuytren kontraktúra stb.
  • Készülék használatával és a terápia alkalmazásával kapcsolatos szakmapolitikai információk.
  • Vibrációs készülékek és a Lökéshullám. hasonlóságok és különbözőségek.
  • Frekvenciatartományok hatása a szövetekre

Órák száma összesen:

  • Elméleti órák száma: 6 tanóra
  • Gyakorlati órák száma: 12 tanóra
  • Vizsga: 2 tanóra (elméleti és gyakorlati)

Képzés helye: 

  • BUDAPEST: PhysioVit, 1075 Budapest, Károly krt. 13-15. (Helyszín változtatás jogát fenntartjuk!)

 

Digitális elméleti előadások ideje:

  • 2024. április 13. (A szakmai továbbképzés elmélete digitális oktatás keretében indul. Hozzá tartozó, személyes megjelenéssel járó gyakorlati blokk ideje a szakmai továbbképzés 2. napja.) - Jelentkezési lehetőség nyitva.
  • 2024. június 29. (A szakmai továbbképzés elmélete digitális oktatás keretében indul. Hozzá tartozó, személyes megjelenéssel járó gyakorlati blokk ideje a szakmai továbbképzés 2. napja.) - Jelentkezési lehetőség nyitva.
  • 2024. augusztus 02. (A szakmai továbbképzés elmélete digitális oktatás keretében indul. Hozzá tartozó, személyes megjelenéssel járó gyakorlati blokk ideje a szakmai továbbképzés 2. napja.) - Jelentkezési lehetőség nyitva.
  • 2024. október 04. (A szakmai továbbképzés elmélete digitális oktatás keretében indul. Hozzá tartozó, személyes megjelenéssel járó gyakorlati blokk ideje a szakmai továbbképzés 2. napja.) - Jelentkezési lehetőség nyitva.
  • 2024. december 13. (A szakmai továbbképzés elmélete digitális oktatás keretében indul. Hozzá tartozó, személyes megjelenéssel járó gyakorlati blokk ideje a szakmai továbbképzés 2. napja.) - Jelentkezési lehetőség nyitva.

Online szakmai továbbképzésekhez tartozó gyakorlati blokk ideje:

  • 2024. április 14. - Gyakorlati blokk - megnyitva
  • 2024. június 30. - Gyakorlati blokk - megnyitva
  • 2024. augusztus 03. - Gyakorlati blokk - megnyitva
  • 2024. október 05. - Gyakorlati blokk - megnyitva
  • 2024. december 14. - Gyakorlati blokk - megnyitva

 

Gyakorlati előadások helyszíne: 1075 Budapest, Károly krt. 13-15.

 

Továbbképzés nyilvántartási száma:

  1. SZTK-A-28491/2019 (korábban végzettek részére tájékoztató)
  2. SZTK-A-36155/2022 (ez az aktuálisan érvényes szám)

 

Csoportlétszám a gyakorlaton: 4-6 fő.

Akik a tanfolyamon részt vehetnek: orvosok, gyógytornászok, utolsó éves gyógytornász hallgatók és utolsó éves orvostan hallgatók, fizi(k)oterápiás asszisztensek, gyógymasszőrök

Tanfolyami részvételi feltételek a képzési szabályzatban olvashatók. 

 

Tandíj:

HUF: 59.000 Forint (2 nap), amely magában foglalja az órai jegyzet és gyakorló anyagokat, az igazolások regisztrációját. PhysioVit Card/hallgatói kártya használattal a képzési díj 52.000 Ft.

  • Képzéshez tartozó kedvezménycsomagok pontos leírásáról, az igénybe vehető szolgáltatási lehetőségekről tájékozódjon a tanulmányi osztályunk által kibocsájtott kiadványból: "Kedvezményes képzési csomagok."
  • EUR: Tandíj törlesztése euróban is igényelhető. A díj mértéke az aktuális valutaárfolyam alapján kerül megállapításra. Ebben az esetben a jelentkezési lap "Megjegyzés" pontjához kell az igényt feltüntetni. Bővebben a tandíjfizetésről itt...
  • Képzéshez - amennyiben a jelentkezés leadása és a képzés dátuma között min. 1 hónap áll rendelkezésre - részletfizetés is igényelhető. Részletfizetési tájékoztató...

 

 

Hogyan fizesse egyszerűen, bankszámla nélkül a tandíjat?

Tanfolyam díja a jelentkezést követően PayPal rendszeren keresztül is elküldhető. Hogyan? Klikkeljen a PayPal ikonra, majd megnyílik egy új ablak és ott a "Pénz küldése" menüre klikkelve tudja hozzánk továbbítani a tanfolyami összeget.

 

Van már PhysioVit kártyája? Tudta, hogy a kártyával képzési kedvezmények vehetők igénybe? Tájékozódjon a részletekről és igényeljen Ön is egy kártyát. A képzésre jelentkezők részére a hallgatói kártya regisztrálásra kerül és az első napon személyesen átvehető a regisztrációnál.

Megjelent: 65332 alkalommal
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Honlapunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy az Ön számára a legjobb böngészési élményt nyújtsa.
A weboldal használatával Ön elfogadja jelen felhasználási cookie-kat.